AlternatívElektronikusKoncertparty

Analog Balaton

By április 27április 10th, 2024No Comments
csaó srácok, mizu? jövünk, és meglátogatunk titeketek tavasszal!
Zsuffa Aba és Vörös Ákos duója, vagyis az Analog Balaton 2017-ben alakult Budapesten. Az ország egyik legizgalmasabb zenekaraként tartják őket számon, illetve felléptek a Bonobo, a Weval és a Bob Moses előzenekaraként is. A formáció hangzása már a kezdetek óta az akusztikus gitárzenére, és a sötétebb tónusú, lüktető elektronikára épül. Karrierjük alakulása több szempontból is különleges. Még nem voltak felvett dalaik, amikor már telt házas live-act bulikat adtak szerte az országban. A hazai underground körökből egyre inkább előretörő Analog Balaton végül 2021-ben jelentette meg első nagylemezét. A kilenc számos ’Lent’ című anyag hű maradt a kezdeti improvizatív jellegű, monoton elektronikához, úgy, hogy közben már nagyon erős szövegcentrikusság jellemzi. A lemez szétcsúszott esték, bágyadt reggelek, és magányos szomorkodások története, az őszinte sorok pedig azonnal betaláltak, a ’Lent’ a szakma és a közönség körében is osztatlan sikert aratott. Az album szinte teltház előtt debütált az Akvárium Nagy Hallban, az a38 hajós koncertjükre pedig már jóval a meghirdetett dátum előtt elfogyott az összes jegy. 2022-ben már nem volt fesztivál Analog Balaton nélkül, ugyanebben az évben pedig már landolt is a következő kislemezük a ’Csússz le’ rajta olyan közreműködőkkel, mint Szendrői Csaba (Elefánt) vagy 6363 (Gege). Zsuffa Aba és Vörös Ákos 2023-ban sem lassított, az országjáró turnéjukat követően felléptek az ország legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, a Budapest Parkban, szerepeltek Hajós András Dalfutár c. műsorában, év végén pedig elnyerték a Music Hungary Showtime-díját, megfejelve mindezt egy dupla teltházas Akvárium Nagyhall koncerttel. Az idei év több szempontból is izgalmas lesz a duó számára, egyrészt érkezik az újabb nagylemez, másrészt pedig az Analog Balaton május 30-án visszatér a Budapest Parkba, hogy egy minden eddiginél durvább látvánnyal tunningolják fel a már jól ismert analógos veretést.
https://www.analogbalaton.hu

3990 Ft

Early Bird

4490 Ft

Elővétel

4990 Ft

A koncert napján

JEGYVÁSÁRLÁS

Telefon: 06 34 483 688 | E-mail: roxxymusicafe@gmail.com